2010. december 22., szerda

Egy újabb hasznos dolog

Nos igen. Ahhoz, hogy megismerjünk egy új gépet, nagyon sokat kell vele dolgoznunk. Ezt tettem én is. Mikor hazaértem a munkából, általában leültem Berni (így hívjuk :-) elé, és varrtam. Készültek az apróságok karácsonyra. Mivel a hely elég szűkös a dolgozó-sarokban, felmerült egy dolog: hová rakjam a sok kis textildarabkát, ami a művek után hátramarad? Kidobni sajnálom, mert sokból készülhet még valamilyen kisebb applikáció - ezeket a darabokat egy kosárba gyűjtöm. Ami pedig már ilyen célra hasznavehetetlen, azt sem dobom ki, mert a cicánknak varrok majd egy párnát (már van is egy nagyon aranyos, egér mintás anyagom), amibe jó lesz tölteléknek. Na ezeknek varrtam egy szép nagy zsákot:





Mindenkinél sikert aratott, gondolom az élénk színei miatt. Az alja steppelt, és ki is béleltem: hátha egyszer másra is használom majd :-)
Szándékomban áll még gyártani belőle, mert nagyon hasznosak ezek a batyuk: egy csomó mindent tarthatunk bennük (játékokat, plüss állatokat, még zoknikat is, ha kevés a helyünk a ruhás szekrényben). És még egy nagy előnyük van: megtervezni a díszítését hosszabb ideig tart, mint megvarrni az egész zsákot :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése